Ha az ember tizenkét órányi buszozást követően, miután átvágott a várost környező, buja erdőkkel borított hegyek bölcsőszerűen összezáródó gyűrűjén, mely hegyek gerinceiről annak idején a történelem leghosszabb ostromának lövései dörögtek csaknem négy éven keresztül, s elhaladt a külvárosok tizenkét év után is romokban álló panel-torzói mellett, leszáll a Lukavica buszpályaudvaron, s a 103-as, vagy a 107-es trolibusszal a belső kerületek felé veszi az útját, hogy megmerítkezzen a meglepő gondossággal felújított, történelmi Baščaršija negyed pezsgő utcai életében, s ily módon mintegy visszavonhatatlanul megérkezik Belgrádból Szarajevóba, maga is szégyellve kissé ezt az árulással felérő útvonalat, jóllehet maga sem tudja eldönteni, vajon szerbiai barátai előtt kell-e inkább szégyellnie szarajevói látogatását, vagy az itteniek előtt ajánlatosabb-e titkolnia, kiknek a vendégszeretetét élvezte a megelőző napokban, s gondolataiba mélyedve szinte észrevétlen természetességgel megáll a Huszrev Bég Mecset minden képzeletet fölülmúló udvarának szökőkútja előtt, nem szabad meglepődnie, ha az épület két oldalán leterített színes imaszőnyegeken macskákat lát pihenni; sőt, miután kellően kigyönyörködte magát, a legjobban teszi, ha a főbejárat helyett a bal oldali kiskapun hagyja el az udvart, s azonnal leül az udvar kőfalának külső oldalához támasztott alacsony székek egyikére, rendel magának egy bosnyák kávét, és a sűrű, fekete italt kihozó öreg nőnél érdeklődik a macskák felől: ekkor ugyanis, ha szerencséje van, meghallgathatja azt a történetet, mely szerint már a nagy Mohamed próféta is különös becsben tartotta ezeket az állatokat, sőt, egy alkalommal, mikor imádkozáshoz készülődve azt látta, hogy a macskája, Muezza éppen a kaftánja ujján terpeszkedve alszik, levágta a kaftán díszesen hímzett karját, s inkább így, félig ujjatlan ruhában indult a mecsetbe, minthogy békésen alvó barátját megzavarja.

(Kép innen.)